BLÁTHY OTTÓ TITUSZ
élete és munkássága
(1860 - 1939)
Bláthy Ottó Titusz jómódú kereskedőcsalád gyermekeként született Tatán, és már az elemi iskolában kitűnt számolótehetségével és gyors gondolkodásával. Főiskolai tanulmányait a bécsi műegyetem gépészmérnöki szakosztályán végezte, 1882-ben mérnöki diplomát kapott. Első munkahelyén, az 1881-83. években, a MÁV gépgyára műhelyében és szerkesztési osztályán dolgozott, majd 1883-ban lépett a Ganz és Társa villamos osztályának alkalmazásába mint gépszerkesztő. A Ganz és Társa gyár ideális helyszínt biztosított Bláthy szellemének kibontakozására, hiszen legnagyobb alkotásai, felfedezései a Ganz-gyár kötelékében születtek.
Bláthy sokszínűségét és sokoldalú tehetségét bizonyítja az a tény, hogy életének jelentős és gazdag műszaki alkotásai mellett komolyan érdeklődött a természettudományok különféle ágai iránt is. Csillagászati eredményei, országos tervei éppúgy méltán keltettek feltűnést, mint a sakkjátékosok számára kidolgozott egészen újszerű feladatainak gyűjteménye, sőt egy rövid ideig a Magyar Sakkszövetség elnöki tisztségét is ellátta. 1891-ben Lipcsében jelent meg "Vielzügige Schachaufgaben" című könyve, amelyben a sakkfeladványok terén a kombinációk új lehetőségeit mutatta be. Sokáig övé volt a világ leghosszabb sakkfeladványa, s ma is ő tartja a rekordot az illegális sakkfeladvány (azaz olyan állás, amely szabályos játszma során nem jöhet létre) kategóriában 292 lépéssel.
Káprázatos fejszámolókészsége volt, ami elősegítette gyors áttekintését, a problémák lényegének meglátását és végsőkig vitt egyszerűsítését. Az autó megjelenésekor az autósport felé fordult érdeklődése, és egészen idős koráig szenvedélyes gépkocsivezető volt.
Műszaki munkássága és feltalálói tevékenysége alapján a legtermékenyebb tudósaink közé tartozik.
Bláthy a Ganz-gyárba való belépése utáni hónapokban kezdett elmélyedni az elektrotechnika tanulmányozásában Faraday kísérletei és Maxwell munkái alapján. Első jelentős eredménye, hogy felismerte a "mágneses Ohm-törvény" gyakorlati alkalmazásának módját, amelynek alapján 1883-ban átalakította az egyenáramú gépek mágneseinek alakját. Ezzel elérte azt, hogy a gépek teljesítménye azonos súly mellett az addiginak többszörösére emelkedett. Első szabadalma egy évvel később, 1884-ben látott napvilágot, amikor az egyenáramú dinamókhoz megszerkesztette az öngerjesztő higanyos feszültségszabályzót, amelyet a későbbi generátoroknál alkalmazott.
Egyik legjelentősebb és legismertebb alkotását két másik remek tudóssal, a gyár munkatársaival, Déri Miksával és Zipernowsky Károllyal készítette el. Közösen dolgozták ki 1885-ben az új áramelosztási rendszert, amely a transzformátornak elnevezett indukciós készülékek alkalmazásán alapult.
Az elektromos ipar fejlődését gátolta, hogy a dinamó csupán közeli helyekre tudta zavartalanul átadni az áramot, mivel nagyobb távolság esetén az energia túlnyomó része a vezeték felmelegedése miatt elveszett. A kor elektrotechnikusai tisztában voltak azzal, hogy olcsó áramátvitelt csak feszültségnövekedéssel lehet elérni. Az egyenáramú kísérletek azonban sorozatosan kudarcba fulladtak. A három tudós közös szabadalma a sarok nélküli transzformátorra vonatkozott, és annak két kivitelét, a "magtranszformátort" és a "köpenytranszformátort" tartalmazta. A magtranszformátornál a vastest önmagában zárt gyűrű, területén a két tekercselés egyenletesen elrendezett. A köpenytranszformátornál a belső mag indukált vörösréz huzalokból állt. Burkolatát vashuzalok vagy vaslemezek adták. Ez a találmány volt az alapja az ipar és a háztartás gazdaságos és olcsó világítással való ellátásának. A transzformátorokat Bláthy javaslatára zárt vasmaggal készítették, és közös munkájuk a korabeli elektrotechnika egyik legfontosabb állomását jelentette.
Bláthy munkái közül a legjelentősebbek között vannak az első indukciós wattóraszámlálók, amelyeket 1889-ben a Ganz-gyár hozott forgalomba. A ma használatos fogyasztásmérők is az általa feltalált készülék elvén működnek. Az 1889-ben az USA-ban is szabadalmaztatott műszer alapelvét máig alkalmazzák a fogyasztásmérőknél. 1912-re tökéletesítette a műszer szerkezetét, aminek révén tizedére csökkent a tömege, és sikerült megoldania a mérési hibából adódó gondokat. Berendezései túlterhelhetők voltak, könnyű szétszerelhetőségük pedig a karbantartást tette egyszerűbbé. Az általa feltalált további, tökéletesített fogyasztásmérők a világ minden tájára elvitték a magyar elektrotechnika jó hírét. Ebben az évben szabadalmaztatta az áramszámlálók hitelesítésére szolgáló sztroboszkopikus eljárást.
A tudós a generátorok párhuzamos kapcsolásával is kísérletezett, ennek eredményeként 1888-ban sikerült első ízben Treviso város erőművének szíjhatásos, váltakozó áramú generátorait párhuzamos üzemeltetésre átállítani. Saját maga fejlesztett vízi és gőzturbinákat, amelyek számos európai nagyvárost láttak el energiával a század első évtizedében. Elsőként a világon ő kapcsolt össze sikeresen hőerőművet vízerőművel.
1895-ben Bláthy megalkotta az első háromfázisú transzformátort, ezzel a magyar erősáramú ipar újabb műszaki és gazdasági fellendülése vette kezdetét. Az olajhűtés jelentőségét a teljesítmény- és feszültséghatár-emelés szempontjából Bláthy hamarosan felismerte, és megszerkesztette a mind nagyobb teljesítményű olajtranszformátor-típusokat.
Jelentős érdemei vannak az egyfázisú, soros kapcsolású kommutátoros motorok kifejlesztése körül (1890-91) - ezek egy példányát a müncheni Deutsches Museum őrzi.
1891-ben a villamos művek üzemi feltételeinek megfelelő, önműködő fordulatszám-szabályozót szerkesztett vízturbinák számára. A gőzturbina megjelenésével 1903-ban négypólusú, majd egyre növekvő teljesítményű, kétpólusú turbógenerátorokat szerkesztett. Maradandó érdemei közé tartozik a nagyvasúti villamos mozdonyok fázisváltójának tökéletesítése is. 1905-ben elkészült az első kétpólusú turbógenerátor, amelynek forgórészeivel azóta sem történt egyetlen üzemi baleset sem.
A 30-as években bekövetkezett nagy gazdasági válság után fogyatkoztak a megrendelések, a helyzet nem kedvezett a nagy létesítmények fejlődésének. Ezért Bláthy élete utolsó éveiben, a párhuzamos hornyú turbó forgórészek folyadékkal való hűtésével foglalkozott.
Érdemeiért sok méltó elismerésben volt része. A MEE 1903-ban, a budapesti és a bécsi Műegyetem 1917-ben, majd a Magyar Tudományos Akadémia 1927-ben tiszteletbeli tagjainak sorába választotta. Az olasz király 1907-ben a Corona d'Italia-rendjel tiszti keresztjével, az MTA 1909-ben a Wahrmann-, 1935-ben a Marczibányi-díjjal tüntette ki, 1933-ban pedig a kormány a Magyar Érdemrend középkeresztjét adományozta neki.
Tiszteletbeli tagja volt a Magyar Mérnök- és Építész Egyletnek, a Magyar Automobil Klubnak. Választmányi tagja volt az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulatnak, a Stella Csillagászati Egyesületnek és számos más tudományos és társadalmi alakulatnak.
1939. szeptember 26-án, Budapesten bekövetkezett halálakor magyar és idegen nyelven írott szakcikkeinek száma több mint félszáz, magyar és külföldi szabadalmainak száma pedig több mint kétszáz volt.
Emlékezetére a Magyar Elektrotechnikai Egyesület 1958-ban "Bláthy Ottó Titusz-díj" néven évenként kiosztásra kerülő kitüntetést alapított.
Magyar szabadalmai
|
Lajstromszám |
A szabadalom címe |
|
126790 |
Szerkezeti elrendezés indukciós számlálók fékmágnesei számára |
|
116763 |
Hajtóberendezés villamosüzemű járművekhez |
|
115602 |
Számláló időszakosan (váltakozva) mozgatott óraműrészekkel |
|
114521 |
Folyadékhűtésű forgó gerjesztőmágneses turbógenerátorokhoz |
|
114038 |
Fékmágnes elektromos számlálókhoz |
|
109801 |
Fogbetétes rotortest főleg turbogenerátor-mágneskerekekhez |
|
109283 |
Főáramköri mágnes váltakozó áramú számlálókhoz |
|
108414 |
Indukciós áramszámláló |
|
107305 |
Hűtőelrendezés turbogenerátorok sztátorain |
|
106763 |
Folyadékhűtéses forgórészű és gázhűtéses álló részű turbógenerátorok hűtési módja és berendezés e hűtési mód kivitelére |
|
106402 |
Hőkompenzáló-darab váltakozóáramú indukciós számlálókhoz |
|
105502 |
Vegyes lég- és vízhűtő berendezés elektromos generátorokon |
|
105325 |
Hőmérsékletkompenzáló berendezés váltakozó áramú forgó wattóra számlálók fékező mágnesein |
|
103821 |
Folyadékhűtésű forgó gerjesztőmágnes turbógenerátorokhoz |
|
102142 |
Szellőző csatornákkal ellátott lemezes vastest elektromos gépekhez |
|
101408 |
Olajmentes elzárás elektromos gépek olajjal hűtött statoraihoz |
|
99736 |
Forgó gerjesztőmágnes turbogenerátorokhoz |
|
99246 |
Szerkezet váltakozóáramú indukciós áramszámlálók sebességének szabályozására |
|
98853 |
Szerkezet kétpólusú turbogenerátorok tengelycsonkjainak a rotortesttel való összeköttetésére |
|
97726 |
Hűtőberendezés elektromos gépek számára |
|
97540 |
Forgó gerjesztő mágnes turbógenerátorokhoz |
|
97539 |
Áramszámlálótárcsa |
|
96871 |
Vasmag olajhűtésű transzformátorokhoz |
|
96258 |
Villamos gépek hűtőberendezése |
|
96058 |
Forgó gerjesztőmágnes turbógenerátorokhoz |
|
94799 |
Csapágyelrendezés váltakozó áramú elektromos számlálók tárcsáihoz |
|
93883 |
Berendezés a hűtőfelület növelésére forgó mágneseknek élre állított csupasz vezetőkből álló gerjesztő tekercsein |
|
93882 |
Forgó gerjesztő mágnes turbógenerátorokhoz |
|
93145 |
Eljárás alumínium tárgyaknak alumíniumoxid bevonattal való ellátására |
|
92843 |
Biztosító berendezés s1k rotortekercsekhez |
|
91279 |
Főáramú elektromágneses indukciós áramszámlálókhoz |
|
90141 |
Üzemeljárás és fegyverzettekercselés tág határok között változó teljesítménytényezővel és váltakozva előresiető és elmaradó fáziseltolással dolgozó váltakozó áramú generátorokhoz |
|
90137 |
Pólusátkapcsolás többfázisú indukciós motorokhoz |
|
88901 |
Mágnesrendszer elrendezés váltakozó áramú indukciós számlálókhoz |
|
87648 |
Pólus átkapcsolás többfázisú indukciós motorokhoz |
|
86735 |
Fékezőmágnes elrendezés motoros számlálókon |
|
85134 |
Mágnesrendszer elrendezés váltakozó áramú indukciós számlálókhoz |
|
84628 |
Eljárás elektromos motorszámlálók beszabályozására |
|
83594 |
Berendezés Ferraris elvén alapuló váltakozó áramú számlálókon az emelkedő terheléssel beálló regisztrálási mínusz csökkentésére |
|
83062 |
Berendezés üreges vashengerek elektromos hevítésére |
|
81585 |
Hűtőberendezés forgó kétsarkú mágnesek hornyaiban elrendezettt tekercselései számára |
|
80962 |
Eljárás nagy fordulatszámmal járó mágneskerekek számára szolgáló gerjesztő mágnestekercseknek élére állított fémszalagból való előállítására |
|
80885 |
Pólusátkapcsolás többfázisú váltakozóáramú tekercselésekhez |
|
80884 |
Pólusátkapcsolás többfázisú indukciós motorok számára |
|
79716 |
Berendezés elektromos számlálók beszabályozására |
|
71137 |
Perkussziós gyújtó űrlövedékek számára |
|
70869 |
Eljárás és berendezés igen nagymértékben változó esési magassággal dolgozó és turbinákkal közvetlenűl hajtott váltakozó áramú synchron generátorokkal fölszerelt hydroelektromos telepek kedvező hatásfokának elérésére |
|
70006 |
Üzemeljárás vízturbinákkal közvetlenül kapcsolt váltakozó áramú generátorok számára |
|
69631 |
Feszítőcsavar transzformátorok tekercsoszlopai számára |
|
68358 |
Hűtőberendezés vízhűtésű olajtranszformátorok számára |
|
68140 |
Eljárás elektromos számlálók beszabályozására |
|
67596 |
Feszítőcsavar transzformátorok tekercsoszlopaihoz |
|
65242 |
Berendezés elektromos számlálók beszabályozására |
|
65098 |
Korongos számlálómű fogyasztásmérők számára |
|
64117 |
Berendezés elektromos számlálók beszabályozására |
|
60790 |
Készülék váltakozóáramú generátorok gerjesztésének önműködő szabályozására |
|
59062 |
Biztosítóberendezés négyszögletes tekercsekkel bíró olajtranszformátorok számára |
|
58077 |
Hűtőberendezés élére állított fémszalaggal tekercselt rotormágneseken |
|
57157 |
Berendezés tekercselt fegyverzettel bíró motorszámlálókon a mezőtekercsek rézmennyiségének csökkentésére |
|
55923 |
Tekercs vasúti elektromotorok számára |
|
54725 |
Eljárás olajtranszformátorok számára szolgáló szigetelő hüvelyek előállítására |
|
54147 |
Párhuzamos vezetésű szénkefetartó |
|
54097 |
Berendezés ferraris-rendszerű váltakozó áramú áramszámlálókon a mellékáramú mágnes szóródási mezejének erősítésére és szabályozására |
|
53959 |
Tekercsszerkezet olajtranszformátorok számára |
|
53113 |
Fémszalagból álló tekercselés |
|
53112 |
Készülék egy áramkörnek kéneső sugármegszakító segélyével való önműködő szabályozására |
|
51789 |
Vízhűtéssel ellátott stator elektromos gépek számára |
|
49400 |
Hűtőberendezés elektromos gépek számára |
|
48965 |
Forgó mágneskerék nagy forgássebességekre |
|
48716 |
Újítás villamos gépek mágnestekercsein |
|
47881 |
Vastestet tartalmazó tekercselt fegyverzet motorszámlálók számára |
|
47880 |
Szerkezet forgó kétpólusú gerjesztő mágnesek vastestének a tengelyrészekkel való összekötésére |
|
46839 |
Regulátor |
|
44907 |
Mágneszár elektromos gépek rotorai számára |
|
43880 |
Berendezés elektromos gépeken a karakterisztika kellő görbületének elérésére |
|
42081 |
Hűtőberendezés elektromos gépek számára |
|
41923 |
Mágneszár elektromos gépek rotorai számára |
|
41487 |
Berendezés külön explóziós vagy elégési motorokkal hajtott elektromos generátorok paralel kapcsolásának lehetővé tételére |
|
39779 |
Ferraris elvén alapuló váltakozóáram-számláló a mágneses mezőkben elrendezett mozgó záródarabokkal |
|
38636 |
Elektromos kemence |
|
38022 |
Indítóberendezés négy- vagy többhengerű exploziós motorok számára |
|
37019 |
Ferraris elvén alapuló változóáram számláló a mágneses mezőkben elrendezett mozgó záródarabokkal |
|
34171 |
Berendezés elektromos mérőkészülékekeken az érzékenység és pontosság növelésére |
|
28488 |
Újítás váltakozó áramú villamos gépek tekercs elrendezésén |
|
27900 |
Elrendezés motor-áramszámlálók összeépítésére |
|
27366 |
Berendezés olajtranszformátorok hűtésére |
|
21367 |
Berendezés három vagy több parallel kapcsolt váltóáram generátor ingadozásainak megakadályozására |
|
18736 |
Szellőzőcsatornák transzformátorok és hasonló készülékek vasmagjaiban |
|
12652 |
Légcsatornás transzformátortekercselés és eljárás annak előállítására |
|
11576 |
Javítások váltakozó áramú (motor) számlálókon |
|
7182 |
Újítások elektrostaikai kondenzátorokon |
|
6852 |
Kerékpár (veloczipéd) fékszerkezet |
* Kandó Kálmánnal közös szabadalom

Bláthy Ottó Títusz arcképe

Váltakozó áramú, indukciós fogyasztásmérő

Bláthy Ottó Titusz a transzformátorral (fotó1938-ból a tudós aláírásával)

Bláthy Ottó Titusz, Déri Miksa és Zipernovszky Károly zárt vasmagú transzformátora, 1885
Bláthy Ottó Titusz

Bláthy Ottó Titusz

Bláthy-féle wattmérő